A Tabula Hungariae és változatai


475 éve, 1528. május közepén jelent meg Ingolstadtban Magyarország első nyomtatott térképe, a Tabula Hungariae. E mappát évszázadokon keresztül a kutatók és az érdeklődők csak leírásokból ismerték, míg az 1880-as években váratlanul elő nem bukkant az ismeretlenség homályából. A könyvgyűjtő gr. Apponyi Sándor vásárolta meg, és utóbb a Tabula Hungariae - annyi más ritkasággal együtt - 1924-ben a gróf adományaként került az Országos Széchényi Könyvtár régi és ritka könyveket őrző gyűjteményébe.
A térképek a rajzolt történelem forrásai: ha e forrásokat „jól szólaltatjuk” meg, olyan ismeretek birtokába juthatunk, amelyek más módon nem is szerezhetők meg. E térkép hitelesen hozza elénk a Mohács előtti Magyarország képét, segítségével bepillantást nyerünk abba a tudásanyagba, amellyel eleink hazánkról és annak környezetéről bírtak. E mű segítségével például feltárul előttünk az a településszerkezet, amely a középkori Magyarországon a XVI. század elejére kialakult, és amelynek egy része a 150 éves török uralom alatt el is pusztult.

A térkép készítőjének személye

A készítőről csak annyi tudható, hogy egy bizonyos Lázár (kereszt)nevű személy volt a XVI. század első évtizedeiben. Nem tudjuk, hogy mikor és hol született, és arról sincs adatunk, hogy mikor és hol halt meg. Ennek alapján joggal vélhető, hogy Lázár a maga korában nem lehetett olyan társadalmi helyzetű személy, aki kortársai érdeklődését magára vonhatta volna.
Foglalkozásáról a források csak az tartották szükségesnek lejegyezni, hogy „secretarius”, azaz „titkár” lehetett, és a térképet készítő Lázár Bakócz Tamás (1442-1521) esztergomi érsek idején és környezetében élt és működött. Bakócz a XVI. század elején Magyarországon egyszerre töltötte be a legmagasabb egyházi (prímás, esztergomi érsek, konstantinápolyi pátriárka) és világi (fő- és titkos kancellár) méltóságot is. Bakócz személyi titkárait név szerint ismerjük. Abban a korban, amikor mindenkit szigorúan „rendi” státusza szerint kellett megszólítani, az egyszerű secretarius megjelölés inkább világi személyt takarhatott.
A szerző iskolázottsága. A források szerint ő nem végezhetett egyetemet, mivel akkor őt magisterként kellett volna megszólítani. Csak "hozzáértő" ember volt, tanulmányait a mai középfokú oktatásnak megfelelő iskolák keretei között végezhette, azaz "deák" volt, így nevezték abban a korban a latinos műveltségű, gyakorlati tudományokban jártas egyéneket.
A szerző anyanyelve. A szerzőt a források magyarként említik, és ezt térképének névanyaga is egyértelműen megerősíti. Az „é” hangot „ee”-vel jelölte, például Ezeek, Zeek, Zeeplak stb., az „ö” hangot pedig „ew„-vel: Fewdwar, Gew, Eskew, Ewsi, Fewldeak, Tertzew, Besenew stb. A Tabula Hungariae helyneveinek feldolgozása során azt is megfigyeltük, hogy a „c” hangot esetenként a „tz” betűk jelölik, például Adatz, Agatz, Bakotza stb. Ez a helyesírási sajátosság az ófelnémet nyelvjárás írásbeli gyakorlatára jellemző, feltevéseink szerint ez származhat bármely közreműködőtől, aki a lázári kézirat nyomtatásra való előkészítésében részt vett. Ugyanakkor egyes településnevek írásánál nyelvjárási szokást is megörökített Lázár, például az „i” hang jelölésében: a Kézdi helynevet Kyzdy alakban találjuk e térképen.

Mikor készíthette Lázár e nyomtatott térkép kéziratát?

E kérdésről csak Jacob Ziegler (1470-1549) levele tudósít bennünket. Eszerint 1514-ben ő és Lázár e térkép összeállítását fontolgatták. Bizonnyal nem elméleti dolog lehetett tevékenységük tárgya, mert Ziegler a nyomtatott változatot - amennyire arra emlékezni tud - összehasonlította az eredeti kézirattal, ez pedig csak akkor lehetséges, ha Lázár már valamilyen kész művet tudott számára mutatni.
A munka elkészítésének oka és lehetséges célja. A nyomtatott térképet vizsgálva feltűnő, hogy a XVI. századi Magyarország határain túli területeket csak az ország déli részein ábrázolt a szerző. A térképen az Al-Duna mentén Szörényvár (Turnu-Severin) a legkeletebbre fekvő hely, míg az Adriai-tenger partvonalán a legdélibb település Sibenic (©ibenik). Ugyanebben a térségben, az Adriai-tenger partján feltüntetett legészakibb hely Zengg (Senj). E helyek sajátos összefüggésre irányíthatják a figyelmet. A középkori Magyarországon a déli határvédelemi rendszert - amelynek kiépítése az Európa szíve felé támadni szándékozó oszmán-török seregek miatt vált egyre égetőbbé a XIV. század második felétől kezdődően - két, egymással párhuzamosan mintegy 100 kilométernyi távolságban húzódó végvárlánc alkotta. Az első többnyire a magyar királyság határain kívül, az elbukott balkáni államoktól meghódított területeken, Havasalföld határától az Adriáig tartott. A külső védelmi vonal Szörényvártól Nándorfehérvárig (Beograd) az Al-Duna vonalát követte, onnan a szrebreniki bánság várain keresztül a Száva mentén haladt. Innen hatalmas ívben a Boszna folyó völgye irányába kanyarodott, és Banja Lukán, a Jajcán és Kninen, át Klisszán (Klis) és Szkardonán (Skradin) át érte el az Adriai tenger partját. E védelmi vonal mögött húzódott a második védelmi rendszer, amely Temesvártól (Timişoara) indult Nándorfehérvárig, majd a Szerémség kisebb várainak láncolata következett, részben a Száva folyó mentén, majd az Una folyó völgyét követve Zenggnél érte el az Adriai-tengert az erődsor. Ennek a védelmi rendszernek a legerősebb pontja Nándorfehérvár, míg a legkevésbé megerősített rész Erdély déli határvonala volt.

A Tabula Hungariae utóélete

Vavassore térképe, Velence, 1553

1553-ban a velencei Giovanni Andrea Vavassore (Valvassore, működési ideje 1510-1572) közreadta az 1528. évi Tabula Hungariae-t, címében néhány apró változtatással. Ferdinánd császár címere helyére Velence címerét helyezte. A művet teljes egészében fába metszették és négy nyomódúcról sokszorosították. A térkép névanyagának írásmódját Vavassore saját nyelvének helyesírásához igazította: szinte kivétel nélkül a „w”-t átírta „uv”-re, „uu”-ra, illetve „vu”, így megváltozott az a hangjelölés (például az „ö” hang esetén), amely az eredeti Tabula Hungariae-t jellemezte.
Ma e térképből csak egyetlen példány ismert a világon, amely szintén gr. Apponyi Sándor adományaként került az Országos Széchényi Könyvtár Régi és Ritka nyomtatványok Tárába.

Ligorio és Lafreri, valamint Duchetti és Orlandi térképei, Róma, 1558-1559

Rómában a Tabula Hungariae két változata is napvilágot látott, Nova descriptio totius Hungariae címmel.

I. változat. E kiadást Pirro Ligorio (1496-1583) készítette

II. változat. E mű címe Nova descriptio totius Hungariae. E műből az alábbi variánsok ismertek ma.

Zsámboky térképe, Bécs, 1566

Zsámboky János (1531-1584) 1566-ban adta közre Ungariae Tanst. Descriptio címmel saját Tabula Hungariae változatát. E művet két réznyomólemezről nyomtatták. A metsző Donat Hübschmann volt [1540-1583] volt, aki rézkarc technikával készítette el a nyomólemezt. E szintén nagyon ritka térkép egy-egy példánya megtalálható Dillingen, Leiden, München, Jenkintown könyvtáraiban is. Az Országos Széchényi Könyvtár példánya szintén gr. Apponyi Sándor ajándékaként került a Régi és Ritka Nyomtatványok Tárába.

 


  Országos Széchényi Könyvtár
Észrevételek  Technikai tudnivalók  (2003/06)