cimlap

Büky Béla
Az MTA Nyelvtudományi Intézete volt munkatársa,
a Miskolci Bölcsész Egyesület tanszékvezetõ tanára

Bibliográfia



1. Korábbi elméleti elgondolások

Nem kívánok ezúttal a hosszú idõn át jelentõs befolyással rendelkezõ MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont számos idevágó kiadványára (pl. Terestyéni Tamás: Konvencionális jelentés - kommunikációs jelentés c. kutatóintézeti kiadványára vagy Grétsy László /szerk./ Nyelvészet és tömegkommunikáció c. ugyancsak a nevezett kutatóintézetnél megjelent kétkötetes munkájára, stb.) ill. a kutatóintézet folyóiratainak idevágó cikkeire hivatkozni. A kutatóintézet - mint ismeretes - sajnos megszûnt és a témánkat érintõ kérdésfeltevések e hivatalos fóruma ûrt hagyott maga után. A korábbi megnyilvánulások viszont már elavultak.

Mégis valami újraindul! 1996 júniusában (június 6-án) a Magyar Rádió nyílt szakmai napot rendezett "nyelv és rádió" címmel, melyen Balázs Géza "A közszolgálatiság nyelve" címû elõadása olyasmi, amit már részletesen ismertetni kívánok a felvetett téma elemzésének egyik legutóbbi vállalkozásaként. Ez mai napi érvényességgel bír.

Nos, Balázs Géza említett elõadása vitaindító elõadás volt, és mint ilyen, feladatául tûzte ki azt, hogy a magyar köznyelvre gyakorolt rádiónyelvi és TV-nyelvi hatásokat összefoglalja. Elõadásának rövid foglalata az Édes Anyanyelvünk c. folyóirat 1996 évi harmadik számában meg is jelent.

Elsõ feltett kérdése Balázsnak mindjárt az volt, hogy a (közszolgálati) médiák mûsorának nyelve hat-e egyáltalán a mai magyar köznyelvre. Nem válaszol határozottan, de viszont számtalan példát említ, amelyek közvetve bizonyítják a médiák által alkalmazott nyelv, ill. nyelvi divatok kétségtelen hatását. Talán azért kerüli el a nyílt pozitív hatás elfogadásának kinyilvánítását a maga részérõl, mivel azt határozottan hangsúlyozza, hogy e hatást, ill. hatásokat tudományosan alig vizsgálták.

Úgy látja, hogy tudományosan a népnyelv szerepével kapcsolatban volt némi állásfoglalás: egyesek olyan tendenciákat véltek felfedezni a médiák mûsorainak nyelvében, amelyek rohamosan segítenék a nyelvi egységesülést, és ezzel egyidõben a nyelvjárási ejtésformák, szókészleti elemek kiszorulását a nyelvhasználatból.

Ez Balázs szerint nem következett be!

Ugyanakkor azonban, ahogy Balázs kifejezi "lövedékszerûen" különféle nyelvi divatok indultak el. Így egyre terjed az ironikus céllal utánzott "bunkó" beszédmód értelmiségi gúnyolódási divatként. Terjed az egyre általánossá váló "éneklõ" beszédmód. "A nyilvános nyökögés (ööö-zés, eee-zés) és nyekergés (szóvégi rekedtes hangképzés).

Ami a grammatikai vétségeket illeti, Balázs ilyen vétségeket nem ró fel a médiák hatásának számlájára (holott mások e tekintetben is a médiák rossz hatását hangoztatják - p. hogy a bemondók és a szereplõ színészek nem használják szabályosan a -ba/-be, ill. a -ban/-ben ragot). Balázs inkább a médiák hatástalanságát említi. Így ír: "A tömegkommunikációs eszközökben ma még nem suksükölnek ... és nem nákolnak ('írnák neked egy levelet'). A magyar lakosság nagyobbik része egy felmérés szerint mindennek ellenére /a kiemelés tõlem: B.B./ suksüköl és nákol. A nyelvmûvelés és a tömegkommunikációs nyelvi minta tehát ebben az esetben nem elég hatékony. Hatása: kicsi; legföljebb: mérsékelt." Állította Balázs nevezett vitaindító elõadásában.

Ami a frazémák szintjét, tehát a lexika idevágó területét illeti, megemlíti a "Lepsénynél még meg volt", a "Kivehetõ ajtós NDK-turmixgép" frazémákat - melyeket nem tartok célravezetõ példáknak, éppen ezek terjesztésében a médiáknak vajmi kevés szerepük volt, szerintem. Jobb a "Nem nyert hangszórót" frazéma, ami Balázs szerint a tévévetélkedõbõl kelt szárnyra. Vagy ilyen a "Leradírozták a képernyõrõl", ami inkább a bulvárlapok szóhasználatában alakult ki, egy-egy kegyvesztett személy esetét illusztrálandó. Ilyen lexikai elemek még Balázs szerint a "kabaré által lejátszott nevek: Lujza, Jenõ."

A szókészlet szintjén végül Balázs felemlíti a "kirekesztõ ... kifejezések dömpingszerû használata" jelenséget. Eredetileg szûkebb körben használt, jórészt idegen eredetû, pénzügyi, gazdasági, politikai, stb. kifejezések, szavak tartoznak ide. Ilyen pl. a politológus foglalkozás megnevezés, stb. E példát nem Balázs említi, hanem e sorok írója.

Balázs - igen helyesen - szétválasztja a közszolgálati rádiózást és a kereskedelmi adókat. Ezekben indult el, ti. az utóbbiakban az ún. nyelvi szlömösödés, azaz elnyomorodás. Ennek egyik legjellemzõbb tulajdonsága, Balázs szerint a nyelvi infantilizmus (gyatra beszédkészség, elnagyolt fogalmazás; szerkezetlenség; heherészés; "szószürkület"; egyhangúság). A megszaporodott "betelefonálós" mûsorokban jól lehet tanulmányozni ezt.

Balázs még kétszer visszatér a nyelvi infantilizmus témájához. Elõször így beszél: "A nyelvi infantilizmus, az egyes értelmiségi körökben nyelvi divatként terjedõ "posztmodern" szójátékok tömege, a nyelvi szerkezet fölbontása; a "jelentésjátékok" aligha valók egy közszolgálati adó mindennapi közlési funkciót ellátó mûsorába. Az e nyelvezetet elõnyben részesítõ irodalmi folyóiratok ezer példányban sem keltek el. "

Majd harmadjára így hozza szóba a hibásnak tartott nyelvi divatformát; egyben utalva arra, hogy ezek helyett milyen nyelvi formák lennének kívánatosak: "Bizonyos nyelvi divatokkal (infantilizmus, nyelvi tabutörés) gyors és olcsó hatást lehet elérni. Ezek ellen azonban a közszolgálati médiának védekeznie kell. Elõnyben kell részesíteni a mûvelt, igényes, (szakmailag) hatékony nyelvhasználatot. Azért van erre szükség, mert a mûveltség, a beszédkultúra, az igényesség: erõfeszítés, tanulás, értéktermelés eredménye - e nélkül pedig aligha beszélhetünk rendezett társadalomról."

Látható e sorokból, hogy Balázs inkább a médiák nyelvi hatásai hátrányosságaira utal, pozitívumaira inkább csak úgy, hogy a lakosság, a hallgatóság pozitív józansága folytán nem vett át rossz beidegzõdéseket: "Hiába lehetett évtizedeken át hallani a közismert politikus szóösszerántásait és betûejtését (a szoc'lizmus út-ján) - ez mégsem terjedt el." De hiszen ez nem e médiák pozitív hatása, sõt ellenkezõleg, ezek hatásvisszássága.


2. A számítógépes rendszerek közül egyedül az internet az, amely hasonló a médiákhoz, hiszen ez egy szupermédia, melyben minden témát, mindenféle közlést és - ami a témánkba vág - mindenféle nyelvezetet megtalálhatunk.

Fontos tehát az, hogy a médiák nyelvi hátrányiról nyújtott Balázs Géza-féle kép helytálló-e; érvényes-e az internetbe betáplált szövegekre; ezeknél egyáltalán felmerül-e a nyelvi megformáltság kérdése; ki kell-e egészíteni a Balázs Géza-féle bírálatot további mozzanatokkal.


2.1 A sztereotípiák fontossága a médianyelvezeten belül

Balázs csak igen röviden emlékezett meg frazémákról, sõt még ezen belül is a rádiókabaré által terjesztett frazémákról. Pedig a dolog nem ilyen egyszerû: frazeológiai szinten rendkívül sok történik.

Elég csak két nemrégiben megjelent kötetre utalnom: Hadrovics László: Magyar frazeológia címmel 1995-ben az Akadémiánál megjelent kötetére és Hunyadi György: Sztereotípiák a változó közgondolkodásban címû mûvére, amely 1996-ban szintén az Akadémiánál jelent meg.

A történeti idõkbe visszapillantó Hadrovics-féle kötet alig nyújt példát bizonyos portékák, árucikkek reklámozására vonatkozóan, olyan példát, ami arra utalna, hogy egy-egy ilyen árucikket reklámozó szöveg frazémává vált volna. Van ilyen, hogy Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni, de ez éppen nem szerepel Hadrovicsnál. Van ilyen és ez szerepel Hadrovics könyvében, hogy Földváron deszkát árul, csakhogy e szólásnak semmi köze sincs a deszkaeladáshoz. Van azután olyan frazéma, mint tudjuk, amely arra utal, hogy pipát, szalonnát, bicskát hol érdemes venni, mely városban. De ha átnézzük ezeket a régi frazémákat, láthatjuk, hogy ezek az élet céljával, a dolgok tulajdonságaival, természetével, az emberi jellemmel, az erkölcs "igazságaival", stb., foglalkoznak, és csak igen ritkán egy-egy árucikkel. Ezzel szemben a mai médiák frazémái, ill. frazémává válás útján levõ szókapcsolatai jelentõs százalékban árucikkek vagy pártok, pártprogramok reklamírozását szolgálják.

A reklámszövegek (pl. Eduscho frissss, a Tschibo legjobb, mi adható, Providencia és egyenesbe jön, Rádióúúúújság, stb., stb.) anyagával igen sok cikk foglalkozott már (pl. Kincses Kovács Éva 1993-ban Amsterdamban a Nemzetközi Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszuson elmondott elõadása, és ugyanitt számos más szerzõ ugyanezt a témát érintõ elõadása), a sztereotípiák anyagával Voigt Vilmos foglalkozott a politikai felvonuláson elhangzott szlogenok szövegét ismertetve, és legújabban Hunyadi György az imént említett könyve révén.

Ez utóbbi meghatározza azt, hogy mit kell értenünk sztereotípia alatt. A fogalom Walter Lippmanntól származik, aki a közvéleményrõl írott könyvében, 1992-ben, bevezette ezt a fogalmat. Eztán rendkívül széles képet nyújt a sztereotípiákról. Katz és Braly a sztereotípiát az elõítélettel hozza kapcsolatba. Késõbb ún. csoportsztereotípiákról tesz említést Hunyadi: "történetileg három jellegzetes nézõpont alakult ki. Az egyik a társadalom által továbbszármaztatott kulturális örökségként tarja számon a sztereotípiákat is. A másik a sztereotípiák merev alkalmazására vezetõ elõítéletes gondolkodást a személyiség bizonyos belsõ feszültségeire és torzult fejlõdésére vezeti vissza. S a harmadik a megismerés folyamatában megtalálja az emberek kategorizálásának és a kategóriák általános jellemzésének elkerülhetetlen szerepét." (Hunyadi i.m. 3 1.). Hunyadi így folytatja: "mindhárom megközelítés indokolt és termékeny".

Hunyadi úgy látja, hogy ahhoz, hogy valami sztereotípiává válhasson, fontos, hogy az adott gondolati kategória statisztikailag nagy számban, azonosan forduljon elõ több személynél. Vélemény- és közvéleménykutatási módszerekkel "pásztázza végig" a társadalmi közgondolkodásban bennünket körülvevõ sztereotípiák hatalmas körét és rendszerét.

Bizonyos egyenlõségjelet lehet azért tenni a nyelvi (lexikológiai) módszerekkel meghatározott frazémák és a szociálpszichológiai módszerekkel leírt sztereotípiák között. De bennünket most egyelõre ne ez az egyenlõségjel érdekeljen, hanem az, hogy mind a frazémák, mind a sztereotípiák, milyen mértékben szûkítik be gondolkodásunkat, és az a tény, hogy a médiák révén reánk háruló nyelvi veszély éppen a sztereotípiáktól szabadulni nem tudás formájában fenyeget.

Egyesek, így például Balázs Géza, utalnak arra, hogy a hibás nézet, a rossz nyelvi forma gyakran lepereg a hallgatóról, mivel ez nem hajlandó követni a hamis modellt.

Sajnos ez a feltevés maga is hibás. Ezt az a latin közmondás szülte, amit akár dolgozatunk metaforikus címéül is használhattunk volna: Quod volunt amant esse veritatem /Amit akarnak, ti. elképzelnek, szeretnék, hogy igaz legyen/. Az emberi agy nem tud ellenállni a sztereotípiáknak - még a legkivételesebb képességû egyén is sztereotípiák rabjává válhat, mihelyt saját szûk szakmáján túli területeket érintenek ezek a sztereotípiák. A szakmán belül ugyan nem csalódik lépre (pl. egy nyelvész tudja, hogy a grammatici certant szólás egy nagyobb kontextusból történt kiragadás és hibás jelentése ennek az, hogy a grammatikusok vitatkozó, veszekedõ jellemûek, hanem a helyes jelentés: a grammatikusok még vitatják azt, hogy ...), de saját szakmáján kívül, mondjuk a Borsodi, az élet habos oldala reklámszöveg már hat rá, és ha nem is akart volna, vásárol egy üveg sört.

Tudni kell, hogy ezeket a reklámszövegeket olyan szívhez szólóan, olyan fülbemászó zeneiséggel mondják a szereplõk, hogy ez hangosabb "minden földi szónál".

2.2. Nos, valóban hibás a feltevés, hogy ezek a reklámsztereotípiák nem hatnak ránk; annyi azonban igaz, és ezt Hunyadi módszereivel lehet felderíteni, nem minden társadalmi csoportra és rétegre (értelmiségi, paraszt, tanuló, munkahelyi vezetõ, stb.) egyenlõ mértékben. Vannak tehát e sztereotípiáknak nagyobb és kisebb mértékben kitett rétegek. De az általános hatás kétségtelen: "Mindenki ismer reklámszöveget dúdoló gyermeket és felnõttet" állítja ill. írja Balázs Géza (idézett elõadás).

Ez a hatás részben tudatalatti. A régi nyelvben az a közmondás, hogy Aki másnak vermet ás ... mondjuk hetente egyszer vagy horribile dictu naponta egyszer elhangozhatott valaki ajkáról. De a "Kincstárjegy, állami garanciával" szöveget a TV hallgató esetleg egy nap 20szor is hallhatja. Talán haldoklásunk pillanatiban is ilyen éles, erõszakos, oda nem illõ hangok fognak a fülünkbe csöngeni. Ám ez a gondolkodás szabadságától foszthat meg bennünket, mint a politikai sztereotípiák (proletárdiktatúra, kulákság, proletárnemzetköziség, az állam megszûnése, mindenki majd szükséglete szerint részesül a javakból, tudományos szocializmus, a gazdasági fejlõdés üteme, stb.)


2.3 Vajon életkorok szerint van-e jelentõs eltérés a sztereotípiák "fogyasztásában".

Véleményünk szerint, kivéve olyan fiatalokat, akik minden nézetet és állásfoglalást durván elutasítanak és mintegy a társadalmon kívül élnek, a fiatalság inkább ki van téve a sztereotípiák hatásának, mint az idõsebb nemzedék. E helyzet indoklásaként fel kell hoznom, hogy - eltekintve a fiatalok csekélyebb tapasztalati anyagától és a velük született fokozott befogadóképességtõl az iskolákban a szövegek memoriterszerû tanulási módszerével szembeni teljes ellenállás olyan helyzetet teremtett - feltevésem szerint - a fiataloknál, hogy azok agyában mintegy tabula rasa áll fenn készen mindenféle rigmusok, mondókák, szólásformában megfogalmazott sztereotípiák befogadására. Tehát a memoriter elutasítása valójában a média-memoriterek könnyebb befogadását idézte elõ.


3. Úgy gondolom, hogy az internet számára történõ szövegelõkészítés során a fenti nyelvi gondokat érdemes figyelemmel követni, hiszen az internet számára a nyelviség szintjén is igen gondosan kidolgozott szövegre van szükség. Megszabadulhatunk-e a sztereotípiáktól? Véleményünk szerint, ha egy sztereotípia-rendszertõl megszabadulunk, új sztereotípiák tûnnek fel vagy mondjuk gondolkodási modellek, melyekrõl még nem is sejtjük, hogy frázisok, megkövesedett sztereotípiák lesznek. Helyesebb inkább a sztereotípiákkal együtt élni, de nem bízni bennük vakon, hanem mindig felkészülve módosításukra, átformálásukra vagy végleges elhagyásukra. Sõt, a végleges elhagyás stratégiáját is ki kell dolgoznunk, nehogy törököt fogjunk sztereotípiáinkkal és ne eresszenek.

Bibliográfia:

Büky Béla: A tudományos tájékoztatás egyik feladatköre: témaválasztási statisztikák készítése és alkalmazása. Budapest, 1964. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei 43. sz.

Fónagy István - Soltész Katalin: A mozgalmi nyelvrõl. Budapest 1954. Mûvelt Nép.
Hadrovics László: Magyar frazeológia. Történeti áttekintés. Budapest, 1995. Akadémiai Kiadó. 409(1) p.

Hunyadi György: Sztereotípiák a változó közgondolkodásban. Budapest, 1996. Akadémiai Kiadó. XV, 553 p.